Kategóriák
Kívánságlista
Kosár
Hogyan védekezzünk influenza ellen?

Cikkek

Hogyan védekezzünk influenza ellen?

Az influenza rendszerint minden télen megjelenik, a vírus mutálódott formái pedig időről-időre feladják a leckét a szakembereknek. A legtöbb esetben azonban pihenéssel, az immunrendszer megfelelő erősítésével és hatékony készítményekkel gyorsan túljuthatunk a bajon.

Az influenza rendszerint minden télen megjelenik, a vírus mutálódott formái pedig időről-időre feladják a leckét a szakembereknek. A legtöbb esetben azonban pihenéssel, az immunrendszer megfelelő erősítésével és hatékony készítményekkel gyorsan túljuthatunk a bajon. Persze fontos tisztában lenni azzal, hogy a krónikus megbetegedéssel küzdők, az idősek és a legyengült immunrendszerrel rendelkezők fokozott veszélynek vannak kitéve, ezért esetükben célszerű azonnal orvoshoz fordulni, hogy az influenza jeleit észlelik.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy télen egyébként is le van gyengülve a szervezet, hiszen a kinti hideg és a benti meleg váltakozása kedvez a meghűlésnek, fáradékonyak vagyunk, s ilyenkor a vírusok is könnyebben ágynak döntenek. Tény azonban, hogy ha már alapvetően figyelmet fordítunk az immunrendszerre, akkor jó esélyeink vannak arra, hogy a vírusokat is hamarabb leküzdi majd szervezetünk.

 

Szükséges a védőoltás?

 

Sokan vannak, akik a védőoltás mellett döntenek, bízva abban, hogy így elkerülhetik a több hétig is eltartó megbetegedést és annak minden egészségügyi kockázatát. A vírus folyamatosan mutálódik, tehát az aktuális vakcina mindig csak a korábbi vírusra tud egyfajta reakcióként szolgálni. A krónikus betegséggel küzdőknek és az időseknek mindenképpen megéri elgondolkodni a készítmény beadatásán.

 

Influenza vagy megfázás? Nem ugyanaz!

 

A meghűlés nem ismeretlen jelenség a téli időszakban. Súlyos esetben járhat annyira erős levertséggel és egyéb tünetekkel, mint az influenza. Összetéveszteni a kettőt azonban semmiképpen nem érdemes. A megfázás általában fokozatos tünetekkel jelentkezik, a torokfájás, a nátha, a köhögés körülbelül egy hét alatt megy végig a szervezeten, és fokozatos javulás észlelhető. Más a helyzet az influenzánál, amely hirtelen dönt ágynak és azonnal borzasztóan érezzük magunkat. A magas láz, a hirtelen rosszullét, a köhögés és a végtagfájdalmak egyértelműen arra utalnak, hogy elkaptuk az influenzát. Mivel cseppfertőzéssel terjed, ezért elég, ha csak a környezetünkben köhög, vagy esetleg tüsszent valaki, és máris bejuthatnak szervezetünkbe a kórokozók. Tudtad, hogy egyetlen tüsszentéssel 160 km/h sebességgel kerülnek a környezetbe a vírusok? Megfontolandó tehát, hogy az influenzaszezonban mennyit mész közösségbe. Ha megteheted, akkor csökkentsd ennek számát.

 

Lázzal a kórokozók ellen

 

A szervezet csodálatos működésének egyik kiváló példája, hogy amint kórokozók kerülnek abba, azonnal magas hőmérsékletre kapcsol a test, vagyis felmegy a láz. A hő hatására az immunrendszer is erőteljesebben működik. A láz tehát mindenképpen saját egészségünket szolgálja, de nem szabad félvállról venni. Ha nem is azonnal csillapítjuk, és adunk időt a szervezetnek, hogy gyógyító mechanizmusai beinduljanak, akkor is fontos, hogy figyeljünk a láz magasságára, és ennek függvényében csillapítsuk azt.

 

Nem csak a láz közben jelentkező izzadással távoznak a méreganyagok a szervezetből, hanem a köhögés és a nátha is elősegítik ezt. A nyálkahártyák begyulladtak influenza során, így fokozott váladékot termelnek. Az ettől való megszabadulással a vírusok is távoznak. Tekinthetünk tehát a náthára, a köhögésre és a lázra úgy is, mint a szervezet gyógyító reakcióira,melyeknek köszönhetően a kórokozók távoznak.

 

Ép bélflóra, erős immunrendszer

 

Mint minden betegség esetében, így az influenza kapcsán is rendkívül fontos a megelőzés. A terjedést ugyan megállítani nem lehet, de ha elkaptuk, akkor korántsem mindegy, milyen erős az immunrendszerünk. Sokan nem is tudják, hogy ez tulajdonképpen az ép bélflóránál indul. Nem csak a mikroelemek felszívódása biztosított így, hanem a bélbaktériumok gondoskodnak arról is, hogy a vírusok ne terjedjenek szét a szervezetben. A tapasztalatok azt mutatják azonban, hogy sok embernek nem ép a bélflórája, ennek hátterében pedig a nem megfelelő táplálkozás, az antibiotikumok szedése állnak a leggyakrabban. A puffadás, a hasmenés vagy a székrekedés egyértelműen arra utalnak, hogy valami nagyon nincs rendben az emésztőrendszerrel. Ilyenkor érdemes kifejezetten olyan alapanyagokat fogyasztani, amelyek hatékonyak e tekintetben. A savanyú káposzta vagy például a terápiás húsleves, melyet inas, porcos részek hosszú időn keresztül történő főzésével állítunk elő, kifejezetten hatékonynak bizonyulnak.

 

Influenza ellen természetesen

 

A természetes gyógymódok minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendenek. A kakukkfű, a hársfavirág, vagy például a földitömjén-gyökér tea kifejezetten jó választásnak bizonyulnak, de egyéb fajtákkal is próbálkozhatunk, elősegítve ezzel többek között a folyadékpótlást is. Erre ugyanis nagy szükség van annak érdekében, hogy a köhögéssel és az orrfújással könnyebben távozzanak a kórokozók. Remek választás lehet a csukamájolaj, a cink, a rendszeres hagymafogyasztás legalább olyan hasznosnak bizonyulnak, mint a természetes forrásból bejuttatott vitaminok. Télen a narancs, a citrom, a kivi elérhető áron beszerezhetőek, de már a napi almafogyasztással is sokat tehetünk szervezetünk erősítésének érdekében.

 

Ha minden elővigyázatosság ellenére is ledöntött lábunkról az influenza, akkor a legfontosabb az, hogy adjunk időt szervezetünknek a gyógyulásra. A munka és az otthoni teendők várhatnak, valamint fordíts elegendő figyelmet az immunerősítésre. Megelőzéssel az influenzán is gyorsabban túlteheted magad. A napjainkban mutálódott vírusoktól sokan tartanak, érdemes a híreket folyamatosan a figyelemmel kísérni a témában, mi várható a világban és hazánkban.

 

Írta: Kiss Anita

Kategóriák
Kívánságlista
Belépés
Kosár